Azt kérdezte egyszer tőlem Kányádi Sándor: „Téged ki küldött ide?! Bizony, erre akkor sem tudtam válaszolni. „Itt állok, és másként nem tehetek...”

De azért az is valami, hogy a kolozsvári unitárius kollégium könyvtárában, a nagyajtai Kovács István gyűjteményben, Regestrum Hungarorum de civitate Clusvar címmel lennie kell egy könyvnek, amelyben kolozsvári magyar polgárok névlajstromát őrzik az 1453-as esztendőből, s abban a testi tulajdonságuk után elnevezett Kis, Nagy, Fekete, Veres, Fodor, Fejér, Szőke, Kövér, Nagylábó, Segges, Vak és Jó között szerepel egy Tar is.

És a főtéri templom patinás falán van egy címer, amelyen balra dőlt pajzsban máltai kereszt fölött ötágú csillag látható, alatta pedig még kiolvashatók az s és t betűk.

Ugyanaz a névbetűs címer áll a XIV. század második felében épült unitárius püspöki ház boltíves kapujának zárókövén, az egykori Bel-Magyar, a mi életünkben Kossuth Lajosról elnevezett utcában a 14. szám alatt. Kire emlékeztet és mit hirdet ez a címer?

 
Sajnos ezt még a jó Kelemen Lajos professzor sem tudta, mert az 1735-től a Wesselényiek birtokába került ház iratait elpusztította a kíméletlen idő. Magamra utalva, én bizony a családunkban legendás hírű Sigismund Tar nevét olvasom ki a címerbetűkből, és így vagyok ebben az egykor kincses városban itthon.
És a tudós Szabó T. Attila segítségével is itthon érezhetem magam, mégpedig legalább az ezerhatszázas évek kezdete óta, amikor Thar András kolozsi főbíró valami feljegyeznivaló fontos hírt hozott a városba... Mert valahol otthon kell lennem benne őseim jussán is. Még akkor is, ha a zord idő időnként elcibált és kitaszított innen néhány alattomosan mesterkedőnek álló alkalommal. Valami belülről indult hívás mindig visszahívott ide. Volt itt valami, ami nem engedett el innen messze idegen földre. Pedig utazó embernek születtem, látni akartam kívül-belül a kerek világot...Ezért lettem újságíró és író.
 
Itt állok hát, legalább hatszáz éve és figyelek.
 

Emberi életdarabokat az emlékezés fátyolával kiragadva és újra összeillesztve, fájdalmunkat faragom anyanyelvem szavaiból válogatva figyelmeztető történésekké, talán hasznos játékokká.

Hálám jeléül mi mást adhatnék emlékezetükben engem is megtartó kedves mindnyájuknak kedvenc tükörcserepeimnél? Ezekről mindig önmagunk kíváncsi arca néz vissza, és már az is jó, ha megértő tekintetünkből vissza-visszahull reánk valamennyi keserű-édes hétköznapjaink meglátott igazságaiból is...

 

 

Aqua_isle by jimmy