Kispróza

Pléhmadár
 
 
Novellák, karcolatok

„Az út bal feléről a domboldal lejtőjére futott a kocsi. Kétszer is megfordult a levegőben, mielőtt a kukoricásba zuhant. Lujza az első ablak helyén mászott ki a kocsiból. Csodálkozva figyelte önmagát, azt, hogy járni tud. Emberek jöttek, és kisegítették a férfit a kocsi romjai alól. Nekiindult a füves domboldalnak és öklendezett. Később, amikor már az út szélén ült, nagyon sajgott a válla. A bal lába szemmel láthatóan megdagadt.
- Sokáig tart, amíg kijavítják ezt a roncsot, sóhajtotta Lujza.
- Az a fontos, hogy élünk - felelte a férfi, és összehúzott szemmel figyelte az asszonyt.”
 
Részlet a Baleset című írásból

Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1982
 
*
Tótágas pillanatok
 
 
„Jó megfigyelők a borvizek „viselkedéséről“ meterológiai következtetéseket is le tudnak vonni. Ha gyalogtúráinkon megtöltjük kulacsainkat valamelyik ízes borvízforrás vizével, ne dugaszoljuk le légmentesen a kulacsot, mert a szénsav szétfeszítheti azt!“
 
Részlet a Legyünk borvizek című írásból
 
Groteszk egypercesek. Feleki Károly rajzaival.
Erdélyi Híradó Lap- és Könyvkiadó, Kolozsvár, 1995.
A teljes mű ide kattintva letölthető.
 
 
Szerenád
 
 

 

Variációk örökös témákra

ELSŐ TÉTEL: PARLANDO AD LIBITUM

MÁSODIK TÉTEL: BAGATELLE CAPRICCIOSO

HARMADIK TÉTEL: SALTATO PATETICO

NEGYEDIK TÉTEL: RALETANDO ONGARESE

ÖTÖDIK TÉTEL: LENTO LIBITUM

HATODIK TÉTEL: TANTO SPIANATO

*
 
Kollégiumi történetek - Emlékírások
 
 
„A továbbiakban csak kevesen találtak igazán kedvükre való célt az eszmebarikádokon, a hétköznapi küzdelemtől sokakat elkedvetlenített a törtetők hada és a mögöttes beszéd, amely a diadalordításnál is hatékonyabb fegyver, mert mire az áldozat megérti, hogy ki a támadó: menthetetlen. A küzdés pedig a cserkészek lánglobogásos tábortüzéhez hasonlatosan parázsként izzik egy darabig, hamu alatt is dohog, zsörtölődik, de végül semmivé zsugorodik az elmúlásban. Akik ma makacsul őrzik a Kollégium múltját és családi melegét, régi tüzünk vigyázói, új, cseperedő lángok istápolói. Mindnyájan szeretnénk az utánunk következőkre olyan bölcsen letekinteni, mint azt a régvégzettek tablóinak sárgult fényképein reánk maradt iskolakoptató elődeink tették a maguk valamiért mindig tüneményes idejében.”.
 
Részlet a Panoptikum című írásból 
 
Megjelent sorozatban a kolozsvári Szabadság című napilapban. Kiadatlan.
 
*
Képeslapok
 

Novella
„Kedvesem, most nagyon sietnem kell. Ezek a rendes emberek megengedték, hogy képeslapot vegyek. Sajnos, csak ezt kaptam, itt a közeli állatkertben. Valamiféle madarakat ábrázol a kép, de ennek semmi köze ahhoz, hogy rájöttem: állat vagyok. Nagyon csúnyán viselkedtem veletek.
Bocsássatok meg. Ha lehet, hosszabb levél is megy.“
 
Részlet a Képeslapok című kisprózából
 
Megjelent a Pléhmadár és a Bög Viola Társaság című kötetekben.
A Szerenád, Kollégiumi történetek és Képeslapok c. műveket ide kattintva tudod letölteni.
Aqua_isle by jimmy