Szociográfia

Erdélyi sors
 

A Korunk folyóirat Sors és Emlékezet címmel 1982-1984 között lebonyolított pályázatán nyertes írások.
„Másfél évtizedig lakott a Királyhágó utcában. Azért őt kérdeztem az ebben az utcában lakókról, mert tudtommal ez az utca egyetlenegyszer alkotott közösséget, éppen akkor, amikor alig több mint fél méter szélességben terméskövekből járdát építettek az utca lakói. Ő volt ennek a munkának a fő szervezője és végrehajtója. Ez a fél évszázaddal ezelőtt elkészült járdacsík volt a legnagyobb szenzáció ebben az utcában, amennyiben a rövid időre való közösséggé válás ritkaságát tekintve ennek nevezhetjük. Leszállt ugyan az utca végén kezdődő lucernásban egyszer egy repülőgép valamely környéki lány miatt, akiért a pilóta többször is erre kalandozott, és akkor motorhiba miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania. A felszálláskor a gép egyik szárnyának végével hasba kapott egy öregembert. Az öreg szörnyethalt, a gép belepottyant a Nádasba. Az utca lakói elfelejtették az esetet. A járda még most is megvan. És a páratlan oldalon azóta sincs végig járda. Az utca akkori lakói közül már kevesen élnek. A lucernást elfoglalta a gépgyár; a túlsó végén kezdődő Kardosfalvát elnyelte a város. Sok új ház épült az utcában. Kolozsvár széle Bács községgel határos, de a Királyhágó utca mégis külvárosi utca maradt. Az emberek szorgalmasak, de közel sem olyan lelkesek, mint annak idején, amikor a járda épült. Közösségi ügyekben buzgólkodó emberük nincs. Ma már egyetlen suszter sem lakik errefelé, javított cipőt is ritkán hordanak az emberek. (Majd fognak.) A hömpölygésről a Nádas-patak is leszokott az elmúlt nem éppen eseménytelen évtizedek alatt.[1]
Részlet a Királyhágó utca 1-54. Király Ferenc visszaemlékezéseiből című szociográfiai vázlatból.
Erdélyi Híradó Lap- és Könyvkiadó, Kolozsvár, l997.
Aqua_isle by jimmy